Politikus-sztorik

Ebben a könyvben az 1988 óta eltelt időszak valamennyi számottevő politikusa szóba kerül. Az alábbiakban kiemeljük közülük a legismertebbeket, s a velük kapcsolatos történetekből mesélek el néhányat.

Parlament, 1991 május

Emlékszem, egy alkalommal, amikor néhány napos távollét után megérkezett, jó hangulatban volt, elégedetten dőlt hátra a karosszékben és így szólt: – Tudod, Imrém, tíz évig szeretnék még élni! – Ne viccelj Gyuri bácsi – ellenkeztem –, harminc évről beszéljünk inkább! – Nem úgy értem – intett le az öreg –, tíz évig, testi és lelki erőm tökéletes birtokában! – Erről eszembe jut egy barátom – mondtam erre –, Dévai Csabának hívják, három évvel idősebb nálam, és igen szereti a nőket. Ő azt ígérte, hogy jelezni fogja, ha majd problémája lesz ezen a téren, és akkor én tudni fogom, hogy még mindig van három jó évem. Ha közöttünk is lenne egy ilyen gentleman’s agreement – folytattam –, nem három, hanem huszonhárom évre nyílna meg a perspektíva. – Hát – mondta erre az öreg, és lekopogta az asztalon –, egyelőre nem panaszkodhatom.

Fehér Ház, 1991. július

Egy alkalommal bejött hozzám Csurka élettársa, Papolczy Gizella, és leült velem szemben a fotelba. A Pista békés ember, panaszolta, senkit sem bánt, mégis ezek a liberálisok állandóan támadják, provokálják, főleg az Elek Pista. Azt feleltem, hogy ezen nem kell csodálkozni, képzelje csak el a helyzetet: Mondjuk, itt ül Elek a te helyeden, mutattam a széles bőrfotelra, 40 kiló, a fotellel együtt. Felette egyszerre megjelenik Csurka Pista. Szegény Elek felnéz rá, azt mondja, hogy nahát, ez meg itt iszik, nőzik, húst eszik, hát persze, hogy elkezdi azonnal utálni. Ugyanis nemcsak Kulin, Elek is vegetáriánus volt. Egyik barátom szerint már csak ezért sem számíthattak arra, hogy a pörköltet és zsíros húsokat kedvelő emdéefes tagság körében nézeteik széles körben elfogadottá váljanak.

Alkotmánybíróság, 1991 október

A tárgyalás megkezdésekor megütközve láttam, hogy Sólyom László mellett ott ül Halmai Gábor, aki a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként éppen a napokban írt alá egy politikai nyilatkozatot, amely élesen elítélte a kormányt és a koalíciót. Már korábban is furcsálltam, hogy a szabaddemokraták értelmiségi holdudvarához tartozó alkotmányjogász hogyan lehet Sólyom elsőszámú tanácsadója. Mindeddig azonban Halmai tartózkodott a nyilvános politikai szerepléstől.

Szót kértem, és kifogásoltam a tanácsadó jelenlétét, mondván: egy kormányellenes politikai akciót elindító aktivista részvétele a tárgyaláson, megkérdőjelezi az alkotmánybíróság politikamentes pozícióját. Javaslom tehát, hogy Halmai Gábor ne vegyen részt az egyeztetésen. Sólyom erre kissé zavartan és idegesen kijelentette, hogy az ő joga eldönteni, ki az, aki tanácsadóként mellette ül a tárgyaláson, és nem gondolja, hogy ebbe az MDF frakcióvezetőjének bármilyen beleszólása lehetne. Ez így van, válaszoltam, az elnök úr joga meghatározni, hogy ki az, aki részt vesz az Alkotmánybíróság tárgyalóküldöttségében, nekem viszont arra van jogom, hogy eldöntsem: ilyen körülmények között hajlandó vagyok-e tárgyalni, vagy sem. Azzal felálltam és Böröcz István kisgazda frakcióvezetővel együtt elhagytuk a tárgyalótermet. A kereszténydemokraták frakcióvezetője nem volt jelen a megbeszélésen, ők csak szakértői szinten képviseltették magukat.

Az alkotmánybíróságról az első utam a miniszterelnökhöz vezetett. Elmeséltem Antallnak a szituációt, aki egyetértett velem. Jól tetted, hogy ott hagytad a tárgyalást, mondta. Nem tudom, Sólyom Laci mit gondol magáról? – tette hozzá. Annak ellenére így foglalt állást, hogy a köztársasági elnök kinevezési jogkörének kérdésében beadott kérelmek elbírálása akkor volt folyamatban...

1991. november

Jobb kezét zsebébe süllyesztve elismerte, hogy igen, 1957-ben karhatalmi szolgálatot teljesített, de hozzátette, ezt mindig is vállalta és azóta se bánta meg, a választók pedig ennek tudatában szavaztak rá. Később kifejtette, hogy nemcsak ő, hanem szinte mindenki szolgálta az elmúlt rendszert. Megjegyezte, hogy Zétényi Zsolt például jogászként tette ezt.

Tudtam, hogy erre a beszédre mindenképpen reagálnom kell, igyekeztem hát legyűrni a bennem kavargó indulatokat. A parlamentben eltöltött másfél év alatt számtalanszor kellett a frakció nevében visszaverni szabaddemokrata és fideszes képviselők támadásait. De ez most valahogyan más volt. Horn Gyula beszédét hallgatva úgy éreztem, hogy a szocialista pártelnök tolmácsolásában az elmúlt rendszer indított ellentámadást azzal szemben, amit az Ellenzéki Kerekasztalban annak idején közösen képviseltünk.

A Parlament kapujánál, 1991. december

A legvadabb viták közepette összefutottam Torgyán Józseffel a Parlament VI. kapujánál. Mindketten az alkotmányügyi bizottság ülésére igyekeztünk, amelynek mellesleg ő volt az egyik alelnöke. – Csak azt szeretném tudni – kérdeztem tőle –, hogy folytatod-e a balhézást, vagy pedig tudunk dolgozni a bizottságban? Kérlek szépen – mondta Torgyán, és széttárta karjait –, a nép … – Bocs – szakítottam félbe a készülő szóáradatot –, se sajtó, se televízió, se rádió, akkor mit népezel most nekem. Erre Torgyán átfogta a vállamat: „azért az Antall Jóska csak adhatott volna nekem egy miniszteri tárcát…”