Politikus-sztorik

Ebben a könyvben az 1988 óta eltelt időszak valamennyi számottevő politikusa szóba kerül. Az alábbiakban kiemeljük közülük a legismertebbeket, s a velük kapcsolatos történetekből mesélek el néhányat.

Az Ellenzéki Kerekasztal második ülése. ELTE Jogi Karán. 1989. március

Csurka az, aki először felcsattan: Nem megyünk oda, csak egységesen. Micsoda dolog, hogy a Fideszt, a BZSBT-t és a Ligát kihagyják. Kónya László felveti, hogy ragaszkodni kell a Jogászfórum meghívásához is. Közbevetem, mi nem vagyunk politikai szervezet, csak az Ellenzéki Kerekasztal szervezői. Viszont létező ellenzéki szervezet vagytok, válaszolja Kónya, miközben az Új Márciusi Frontnak legfeljebb tíz tagja van. Szabad György kifejti, hogy a Jogászfórumnak fontosabb szerepe van, mint hogy egy legyen a sok közül. Az FJF jelezze az MSZMP-nek, hogy vállalja az ellenzéki oldal megszervezését, az MSZMP pedig szervezze meg a saját oldalát. Csurka nagyon egyértelmű: Mindegy milyen formában, de három dolgot jelezni kell: a Fidesz, a BZSBT és a Liga nélkül nem tárgyalunk, az MSZMP szervezeteivel nem hagyjuk magunkat összekeverni, és álvitákat nem folytatunk. A közösen megfogalmazott nyilatkozat – már az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozataként – e három feltételhez kötötte az EKA szervezeteinek részvételét az április 8-ai tárgyalásokon.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése, 1989. április

A Kerekasztal várakozik. Felbomlik a rend, mindenki ki-be jár, csoportokban beszélgetnek, van, aki telefonál, mások újságot olvasnak. Egyszer csak Csurka István, aki egy karosszékben elterpeszkedve a Magyar Nemzetet olvassa, felkiált. Azonnal hívjátok a Fejtit! Nehogy közölje, hogy eleget tesz az igényeinknek. Hogy várják a Fideszt, s már fűrészelik is az asztalt. Itt olvasom, hogy az Új Márciusi Front se megy el. Ha a Nyers megengedheti magának, akkor mi miért is ne?

Telefonbeszélgetés, 1989. április

Az egyik EKA-ülés után Tölgyessyvel beszélek telefonon. Kérdezem, olvasta-e Schmidt Péter cikkét a Hitelben. Azt mondja igen, sőt véletlenül ismeri a cikk előzményeit is. Bíró eredetileg tőle kért egy cikksorozatot alkotmányjogi témában. Ez néhány nappal az Igazságügyi Minisztérium alkotmánykoncepcióról szervezett vitája előtt történt, ahol Magyar Bálint őt az SZDSZ szakértőjeként mutatta be. Az ülést követően Bíró nem konkretizálta a korábbi megbízást, és többé nem is kereste. Helyette viszont ezek szerint megtalálta Schmidt Pétert, aki közismert MSZMP-s volt ugyan, de az SZDSZ társaságában valószínűleg nem mutatkozott. Tölgyessy nem is akarta leplezni sértettségét. A Jogtudományi Intézetnél volt kutató, komoly politikai ambíciókkal, de akkor még egyik ellenzéki pártnál sem kötelezte el magát. Bíró Zoltán eljárása után viszont úgy érezte, hogy az MDF körül nincs keresnivalója.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülésén, 1989. április

Tölgyessy Péter elég nehezen viseli, hogy minden bekezdéshez, sőt minden mondathoz vannak észrevételek. Különösen akkor, amikor Szabad György veszi kezébe az anyagot. Érdeklődéssel nézem a szituációt. Jobbra tőlem Szabad, aki javítgat a szövegben, balra Tölgyessy, aki vörösödve, izzadva figyeli. Szabad mellett Csurka, aki Tölgyessyt méregeti. – Figyelj – mondom a mellettem ülő Bártfaynak. – Szerintem Csurka most arra gondol, Tölgyessyt mindjárt megüti a guta, s akkor egy szabaddemokratával kevesebb. Ehhez képest mi történik? Csurka átnyúl az asztalon, ráteszi a kezét Tölgyessyére, és így szól: – Nyugi, Péter, ha az ember politikai szöveget ír, azt szétcincálják.

Tölgyessyt egyébként Csurka nem tudta megnyugtatni. Este felhívott, tele volt panasszal. Szabad György nem is jogász, nem tudja, hogy minden szónak, sőt a szórendnek is jelentősége van. Mégis beleszól a fogalmazásba. Tölgyessynek nem volt igaza. A közösen megfogalmazott szöveg – amelyet a kézbesítést követően nyilvánosságra hoztunk – egyértelmű volt, határozott, és főleg hatásos.

MDF-SZDSZ „paktum”. Az MDF Bem téri székházában. 1990. április

Közben Csurka jön be a szobába. Mi újság, mik az elképzelések? – kérdezi. Kati elmagyarázza neki a konstruktív bizalmatlanság előnyeit. Ezt szeretnénk lenyomni Tölgyessy torkán, szólok bele én is. Csurka egyetértően bólogat. Amikor elmegy, valami olyasmit mond, hogy úgy látja, jó kezekben van a dolog…

Hazafelé a kocsiban gratulálok a feleségemnek, hogy egy „fontos elvtárs” bizalmát ilyen gyorsan sikerült elnyernie. – Az igazság az – feleli –, hogy Csurka előbb megértette, miről szól a konstruktív bizalmatlanság, mint Balsai. – Azt a részét értette – mondom –, hogy milyen jó, ha az ellenzéki elnök a kormányváltásnál nem rúg labdába. De nem biztos, hogy örült volna a szisztémának, ha tudja, hogy ezzel a kormány stabilitásán túl a miniszterelnököt a saját pártjaival szemben is védjük.

Tölgyessy egyébként Csurka távozása után néhány perccel érkezett. Nem mondta, de valószínűleg összefutott vele a folyosón. Ezt csak azok kedvéért emelem ki, akik váltig állítják, hogy az általuk paktumnak nevezett megállapodást Antall az MDF vezetőinek tudta nélkül készítette elő és írta alá. Hogy világos legyen: a tárgyalások nem egy paksi csőszkunyhóban, hanem az MDF Bem téri székházában folytak, ahová Tölgyessy nem álruhában, hanem kicsit kinyúlt, barna szvetterében érkezett…