(Népszabadság, 2000. 12. 11.)
Az utóbbi hónapokban politikai elemzők sora temeti a Békejobbot. Nem állítom, hogy minden alap nélkül. Az elemzések azonban figyelmen kívül hagyják a Békejobb pártjainak belső tartását, erejét, természetét, s szinte kizárólagos jelentőséget tulajdonítanak a pártvezetők egzisztenciális érdekeinek döntéseik meghozatalában.
Úgy vélem, az MDNP példája cáfolja ennek az egyoldalú felfogásnak a jogosságát. A Néppárt a Fidesz elnökének a párt tavalyi országos gyűlésén kifejezésre juttatott rosszallása ellenére kiállt az MDF-fel megkezdett együttműködés mellett, és akkor is folytatta azt, amikor elnökét emiatt eltávolították államtitkári pozíciójából.
A politika ugyanis nem a személyes érdekek érvényesítésének eszköze, és nem is a pártérdekeké, hanem, mint Antall József a taxisblokád utáni drámai helyzetben ország-világ előtt kijelentette: szolgálat. A közösség javának, a közjónak a szolgálata. Mi azért kezdtünk politizálni, mert a köz javát (s nem a javait) akartuk. Bizonyára voltak kivételek, de a párt egészét, az antalli MDF-t ez a felfogás jellemezte. Ez a politika nem törekszik kizárólagosságra, a másik megsemmisítésére és kész a megegyezésre, az érdekek egyesítésére. Ilyen felfogással lehetett a rendszerváltozás okozta megrázkódtatások közepette megőrizni a társadalmi békét. Ami ebből megmaradt, az a Békejobb alapja. Ez hozta össze újra az antallista pártokat. S ez az, amit a politikai elemzők rendre figyelmen kívül hagynak.
Érdekes, hogy Debreczeni József is elköveti ezt a hibát. A centrum esélye című írásában (november 8.) arra a következtetésre jut, hogy az ország esélye az MDF elitjének kezében van. Valójában az MDF egészének kezében van. Debreczeni „egy lyukas kétfillérest sem adna érte”. Én nem lennék ilyen pesszimista.
Tény, hogy a Magyar Demokrata Fórum válaszút elé érkezett. Elvileg három irányban haladhat tovább. A Fidesszel közös listán, önállóan, vagy a Békejobb-partnerekkel együtt indulhat a 2002-es választásokon.
A döntés nemcsak az MDF sorsát határozza meg, hanem hatással lesz a magyar politikai struktúra jövőjére is. Nagyrészt ettől függ, hogy erősödik-e a kétpártiság tendenciája, vagy hosszú távon is megmarad Magyarországon a többpártrendszernek az európai kontinensen honos formája.
A nyolcvanas évek végén létrejött magyar politikai struktúra egy hagyományos, sokszereplős többpártrendszer. Ezen belül kezdettől fogva jelen van egy törésvonal, amely a rendszert kétosztatúvá teszi. Az egyik oldalon jelenleg a Fidesz, a másik oldalon az MSZP a legerősebb párt. A kétosztatú rendszer kétpártivá alakulása a kiegyensúlyozott többpárti demokrácia működésére és fejlődésére számos veszélyt jelentene. Ezekből csak egyet emelnék ki, a nézetem szerint legfontosabbat.
Az alig több mint tízéves magyar képviseleti demokrácia legfőbb gyengéje, hogy a pártok társadalmi beágyazottsága, stabil támogatói bázisa összességében is kismértékű. Amennyiben a jelenlegi sokszereplős rendszer kétpártivá alakul, a politika társadalmi kapcsolatrendszere, elfogadottsága és hitelessége tovább csökken, ennek következtében a demokrácia minősége tovább romlik.
Ha az MDF az elsőként említett utat választja, azaz, ha a következő választásokon a Fidesszel közös listán indul, nagy valószínűséggel felszámolja önmagát és nagymértékben növeli a kétpártrendszer esélyeit. Az MDF eltűnésének közvetlen következménye az lenne, hogy a kétosztatú rendszer jobboldalán a Fidesz mellett gyakorlatilag csak a MIÉP maradna. (A kisgazdák, ha túl is élik jelenlegi válságukat, a Fidesszel szemben aligha jelentenek alternatívát.) Ezért a vezető kormánypártoktól az eddigi tapasztalatok szerint szükségszerűen elforduló szavazók közül azok, akik az MSZP-re – és a szocialistákkal való koalíciókötésre esélyes SZDSZ-re – semmiképpen sem voksolnának, a MIÉP-et fogják erősíteni, vagy otthon maradnak.
Tévesen hiszik egyes jóhiszeműen opportunus MDF-es politikusok, hogy a párt megmaradásának záloga az önálló parlamenti frakció, azaz legalább tizenöt országgyűlési képviselő mandátumhoz juttatása. Az a párt ugyanis, amelyik csak egy nála erősebb párt mögé bújva mer kiállni a választópolgárok elé, a következő négy évben akkor sem képes önállóságát megőrizni, ha esetleg frakciót tud alakítani. (Figyelemre méltó, hogy az Európai Néppártba elsősorban azért nem vették fel az MDF-et, mert 1998-ban nem érte el az ötszázalékos parlamenti küszöböt.) Másfél évvel a választások előtt egyébként sem lehet garantálni, hogy egy bármilyen kedvezőnek tűnő megállapodás ténylegesen is biztosítani fogja tizenöt MDF-es képviselő megválasztását. (A kisgazdapárt válságának hatása a Fideszre nem mérhető fel teljes bizonyossággal.) Ráadásul egy közös listára vonatkozó választási megállapodás nyilvánosságra hozatala esetén a közvélemény szemében a párt érdektelenné válik, politikai súlya minimálisra csökken, önállósága lényegében már a választások előtt megszűnik. (A választási együttműködési tárgyalások megkezdésére vonatkozó hír hatására az MDF népszerűségi indexe felére csökkent.)
A Fidesz és az MDF között folyó tárgyalásokban a Magyar Demokrata Néppárt nem vesz részt, közvetve – mint Békejobb-partner – mégis érintettnek tekinthető. Ezért a magunk részéről több ízben elhárítottuk különböző MDF-vezetők ajánlatát, mely szerint egy Fidesz-MDF választási szövetség esetén az MDF-nek jutó helyek egy részét átengednék a Békejobb-partnereknek. Másrészt világossá tettük, hogy amennyiben az MDF megállapodik a Fidesszel a közös indulásban, ez álláspontunk szerint azt jelenti, hogy a maga részéről felmondta a Békejobb-együttműködést.
Az önálló indulás esélyét az MDF-en belül és kívül egyaránt borúlátóan ítélik meg, annak ellenére, hogy a párt számára a jelenlegi helyzet nagyon is kedvező.
Megjósolható ugyanis, hogy a korrupcióval kapcsolatos politikai harc a választásokig fog tartani. Ezért fontos, hogy a Magyar Demokrata Fórumot a közvélemény a kisgazdapártnál, és a Fidesznél, sőt az MSZP-nél és az SZDSZ-nél is kevésbé érintettnek ítéli, holott a kormánypártokat a közvélemény általában akkor is korruptabbaknak tartja az ellenzéknél, ha erre nincs különösebb oka. Most, hogy a kisgazda botrányok a közfigyelem középpontjába kerültek, különösen érdekes, hogy az MDF nem osztozik a kormányoldal negatív megítélésében. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy a miniszterelnök az elmúlt két és fél évben a döntések meghozatalánál látványosan mellőzte kisebbik koalíciós partnerét, így a közvélemény lényegében felmenti az MDF-et a kormányzati felelősség alól. S ez nem csupán a korrupció vonatkozásában igaz.
Mindennek ellenére nem biztos, hogy az MDF önálló listája másfél év múlva elérné a szavazatok öt százalékát.
Ezzel szemben, ha a Magyar Demokrata Fórum a harmadik lehetséges utat választja, azaz Békejobb-partnereivel együtt indul a választásokon, minden bizonnyal bejut a parlamentbe, feltéve, hogy a Békejobb-pártok a lehető legrövidebb időn belül létrehozzák a hosszú távú együttműködésnek célszerű keretet biztosító pártszövetséget (Uniót).
A Békejobb együttműködésben résztvevő pártok közös választási fellépése elméletileg négy formában képzelhető el.
Az egyik – hogy a Békejobb pártjai közös listát állítsanak –, valóban csak elméleti lehetőség, hiszen ez esetben tizenöt százalékot kell elérni a parlamentbe jutáshoz.
A másik lehetőség, hogy a Békejobb pártjai közül csak az MDF indul a választásokon, a többi párt által támogatva (úgy, hogy az MDF képviselőjelöltjeinek egy részét – a Békejobb pártjainak összefogását jelezvén – a partnerpártok indítanák). E megoldás a többi párt beolvadását jelentené, ami számukra természetesen elfogadhatatlan. Emellett valószínűleg az MDF-en belül is kedvezőtlen fogadtatásra találna a néppártosok „visszatérése”, és az, hogy „idegeneket” kell indítani MDF-es képviselőként. A legfontosabb azonban az, hogy az MDF megjelenése Békejobb háttérrel nem hordoz új politikai üzenetet, ezért nem is hoz a jelenlegihez képest többlettámogatást.
Harmadik lehetőségként elméletileg nem lehet kizárni egy új párt létrehozását sem. Ez valószínűleg nagyobb erő lenne, mint az MDF, több esélye lenne az öt százalék elérésére, de a Békejobb pártjaihoz tartozó önálló szervezetek megszűnése veszteséget jelentene, a helyi szervezetek összeolvadása pedig személyi ellentétekkel járhatna.
Mindazokat a hátrányokat, amelyeket a pártok beolvadása vagy összeolvadása jelentene, egy pártszövetség (unió) létrehozásával lehet elkerülni. A Békejobb pártjai közös választási fellépésének is ez a legésszerűbb és leghatékonyabb formája.
Az unió (pártszövetség) szuverén pártok demokratikus döntésével létrehozott, elkülönült struktúrával rendelkező szervezet. Tehát nemcsak a választásokra felállított ideiglenes és mesterséges képződményről, hanem egy új politikai erőről van szó, amely hosszú távon kívánja az általa képviselt antalli értékrendet és politikai magatartást kellő súllyal megjeleníteni a politikai közéletben. Az uniót alkotó pártok ugyanakkor megőrzik szervezeti integritásukat, és ezzel együtt szerves fejlődésük során létrejött tagságukat, kapcsolatrendszerüket, beágyazottságukat, támogatói bázisukat is. A választásokon viszont az unió indul, tehát az ötszázalékos küszöböt a résztvevő pártoknak együttesen kell elérniük. Sőt az unióra eső szavazatok valószínűleg meg is haladják az uniót alkotó pártok támogatottságának összegét, mivel a pártérdekeken felülemelkedni képes összefogás a választópolgárok által magasra értékelt politikai magatartás.
Az unió a magyar politikai struktúrában eddig ismeretlen, de nem előzmény nélküli szerveződés. Politikai tartalmát illetően az Ellenzéki Kerekasztalhoz hasonlítható, amelyet szintén szuverén pártok hoztak létre, és amely megtöbbszörözte a közülük legerősebb MDF által képviselt politikai erőt.
Az unió a Békejobb kiteljesedése és szerves folytatása. Az uniót létrehozó pártok látványos politikai cselekedettel kétségbevonhatatlanná tennék azt a másfajta politikát, amit a Békejobb keretében eddig csak szavakkal és gesztusokkal fejezhettek ki. Az unió ezért hitelesíti is a Békejobbot. Nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy a Békejobb nem csupán ügyes politikai propaganda, amellyel az MDF saját „árát” kívánta növelni, hogy aztán a Fidesz hátán a parlamentbe jusson, hanem egy olyan értékrend és politikai magatartás megmentése, amelyre szüksége van a magyar közéletnek. Ez valóban másfajta politika, mint a saját pártérdekek erőszakos érvényesítése, amit a közvélemény a pártoktól általában tapasztal. Az unióban összeállhatna az a politikai erő, amely Antall József mögött „megcsinálta” a rendszerváltozást. Politikai súlyával és a partnerpártok szervezeti integritását garantáló struktúrájával vonzást jelenthetne egy – az antalli értékrendet elfogadó – KDNP számára is. Ha pedig ilyen mégsem tudna felállni, otthont adna a saját szervezetükben csalódott kereszténydemokratáknak. Másfelől pedig az unió (pártszövetség) lenne az a megoldás, amellyel az MDF egyszerre háríthatná el a Fidesszel szembeni alávetettség, a beolvadás veszélyét, és oszlathatná el a néppártosoknak az MDF-be történő visszatérésével kapcsolatos aggodalmakat, amelyek a közép- és felsőszintű vezetők egy részében élnek.
Mindent egybevetve: ami a Békejobbal elkezdődött, az az unióban teljesedhetne ki, s megjelenne a magyar politikában egy új erő. Ez pedig egy olyan átütő, markáns politikai esemény, amely – a Békejobb eddigi eredményeivel és az MDF parlamenti teljesítményével a háttérben– megfelelő kezdősebességet adna egy gyors felfutáshoz. Hiszen a választásokig szűk másfél év áll csak rendelkezésre.
Az időpont nem is lehetne kedvezőbb. Most, amikor a kisgazdapárttól a szabad demokratákon át a szocialistákig a pártok belharcaitól hangos a politikai közélet, különösen felértékelődik az egyéni és pártérdekeken felülemelkedő összefogás.
A Magyar Demokrata Fórum története során immár harmadszor áll önmagán túlmutató kihívás előtt. A békés rendszerváltozásban az Antall József vezette pártnak kiemelkedő szerepe volt. A polgári szövetséget azonban az Antall-nélküli MDF már nem tudta létrehozni. A következmény a párt szakadása volt.
Négy év alatt a kölcsönös sérelmek feledésbe merültek. A Békejobb az önmagunkkal való megbékélés is. Ami 1996-ban és 1998-ban még nem látszott világosan, ma már mindkét párt számára egyértelmű: az MDNP-hez az MDF áll a legközelebb és viszont. Összeköti őket az az értékrend és politikai magatartás, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy egy történelmi átalakulás időszakában megőrizze a békét, s amelyre változatlanul szüksége van a magyar közéletnek és társadalomnak.
A kisebb partner álláspontja önmagában nem sokat ér. A felelősség mindig a legerősebb párté. Kérdés, hogy a Magyar Demokrata Fórumban maradt-e annyi erő, hogy az újabb történelmi kihívásnak megfeleljen, és néhány országgyűlési képviselő egyciklusnyi túlélése helyett, az antalli értékrend és politikai magatartás megőrzését válassza.
A döntést nem lehet tovább halogatni.