(Pesti Hírlap. 1993. július 7.)
Hosszú hónapok parlamenti vitáját követően pénteken, a rendkívüli időszak rendkívüli ülésnapján többórás szavazást követően megszületett a lakástörvény, amely a bérlők és a bérbeadók viszonyát rendezi. Miért kellett három évet várni erre a nagyon fontos törvényre? – kérdeztük Kónya Imrét, az MDF parlamenti frakciójának vezetőjét.
BALASKÓ JENŐ
– Valóban egy nagyon fontos, az állampolgárok jelentős részét érintő kérdésről van szó. A nálunk szerencsésebb országokban sokkal kisebb a jelentősége a lakásbérleti jogviszonynak, hiszen az emberek legnagyobb része saját tulajdonú lakásban lakik. A kérdés pedig azért húzódott ilyen sokáig, mert ellentétes és egyaránt méltányolható érdekek egyeztetéséről kell gondoskodni a törvénynek. Bár sokszor a szemünkre vetik, hogy mindig a múlt terhes örökségére hivatkozunk, azonban ezúttal sem tehetünk mást. A problémák nemcsak a bérlakások nagy számából adódnak, hanem abból is, hogy az elmúlt rendszer a piaci viszonyokat kiiktatva a viszonylag alacsony lakbérekkel próbált olyan helyzetet teremteni, hogy az alacsony fizetések mellett is képesek legyenek az emberek a legelemibb szükségleteiknek biztosítására.
Az új helyzetben, amikor az önkormányzatok megkapták a lakástulajdont az államtól, de nincs lehetőségük a lerobbant lakásállomány rendbehozatalára, elengedhetetlen a piaci viszonyok megteremtése az önkormányzati tulajdonú lakások esetében is. A cél tulajdonképpen kettős; egyrészt minél nagyobb számban privatizálni kell a lakásokat is, azaz lehetővé kell tenni a bérlőknek, hogy megvásárolják a bérleményüket, és így az az egészségtelen arány, ami a saját tulajdonú és a bérlakások között fennáll, meg fog változni. A másik eredménye a lakásprivatizációnak az, hogy a befolyt bevételből a fennmaradó lakásokat rendbe lehet hozni, az eladott lakások vételára megfelelő forrást teremt a megmaradt lakások karbantartására, sőt; új lakások építésére is lehetőség nyílik. Az új lakásokat természetesen már új, piaci bérleti díjak ellenében fogják az önkormányzatok kiadni, és hosszú távon az önkormányzati tulajdonban maradó lakásoknál is a piaci viszonyok fogják a béreket meghatározni. Egyik napról a másikra azonban nem lehet a lakásbérletnél sem a piaci viszonyokat bevezetni. Az önkormányzatoknak fel kell készülniük arra a helyzetre, amikor maguk határozzák meg a fizetőképes kereslet és a lakások minőségének a felmérése alapján az új lakbért. Ezért rendel el a törvény lakbérstopot egy évre. Ez alatt az idő alatt jelentős számú lakás fog magántulajdonba kerülni, és így az önkormányzatok áttekintést kapnak arról, hogy mi az, ami nagy valószínűséggel a tulajdonukban marad. A lakbérstop egyébként arra ösztönözi az önkormányzatokat, hogy mindent megtegyenek a lakások eladása érdekében. Nem titkolom, hogy a törvény ezt is célozza, mégpedig a jelenlegi bérlők érdekében. De az önkormányzatnak is hasznos, ha pénzhez jut, amit azután a tulajdonában maradó lakások rendbehozatalára fordíthat. Ennek elősegítése érdekében rendeli el a törvény, hogy a lakások eladásából befolyó bevételt egy alapba kell tenni, amit csak a lakások karbantartására, illetve új lakások megszerzésére fordíthat az önkormányzat.
– Kivéve, ha kárpótlási jeggyel fizet a bérlő.
– Valóban, a kárpótlási jegy felhasználható a kárpótlási törvény értelmében önkormányzati lakás vételére. Ebben is tágítja a törvény a lehetőségeket, hiszen nemcsak a bérlő vásárolhatja meg a vételi jog alapján a lakását, hanem egyenes ági rokona is. Így lehetősége van – mondjuk – a budapesti lakás bérlőjének vidéki szülei kárpótlási jegyének a felhasználására.
– A törvény sok vitát kiváltó döntése a helyiség bérleményekre vonatkozó vételi jog. Tudomásom szerint az önkormányzatok leginkább ez ellen tiltakoztak.
– Valóban. Itt a legérzékenyebb az érdek-összeütközés, hiszen az önkormányzatoknak e helyiségekből jelentős bevétele származott. Ugyanakkor a vállalkozóknak, kereskedőknek, iparosoknak az az érdeke, hogy a helyzetük biztonságossá váljon. Csak a tulajdon adhat biztonságot. Ezért döntött úgy a parlament, hogy az önkormányzatok által képviselt véleményekkel szemben a vállalkozók és a vállalkozások biztonságát helyezi előtérbe. Ugyanakkor az önkormányzat ezáltal a rendszeres, de kisebb összegű bevétel helyett egyösszegű bevételhez jut, amit szintén a lakásalapba kell beletenni, és ez reálissá teszi, hogy a megmaradt önkormányzati lakásokat valóban képes lesz karbantartani, hiszen a helyiségek bérlői jelentősebb előtörlesztést kötelesek fizetni a forgalmi érték alapján megállapított vételárból, mint a lakásbérlők.
– Úgy tudom, hogy a helyiség bérlemények megvételére is kiterjesztette a törvény a kárpótlási jegy igénybevételének a lehetőségét.
– Igen. Ezt tartom a törvény egyik igen fontos új rendelkezésének, amiről a kormányjavaslatban még nem esett szó. A becslések szerint közel 20 milliárd forint az országban a helyiség bérlemények állományának az értéke. Ezt a vagyont ezzel a törvényi rendelkezéssel a kárpótlási törvény mögé állítottuk, ami azt jelenti, hogy a kárpótlási jegy értéke növekedni fog. Természetes, hogy az a vállalkozó, aki kárpótlási jegyért vásárolhatja meg az önkormányzattól a helyiségét, de nem rendelkezik kárpótlási jeggyel, most mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelenleg 140 százalékos értéket képviselő, és ilyen értékben felhasználható kárpótlási jegyet a piacon megvásárolhassa. Az így megnövekedett kereslet a kárpótlási jegyek értékét, amely az utóbbi időben 60 százalék alá csökkent a szabadpiacon, jelentősen megnöveli. Ehhez persze az is szükséges, hogy a kárpótlási jegy tulajdonosai ne adják el az első szóra kárpótlási jegyeiket, valamint az, hogy az Állami Vagyonügynökség is értékes részvényeket kínáljon a kárpótlási jegyekért.
– Az önkormányzatok nem tekintik-e jogaik csorbításának azt, hogy nemcsak készpénz ellenében, hanem kárpótlási jegyért is kénytelenek a helyiségeket áruba bocsátani?
– Remélem, hogy nem, hiszen a kárpótlási jegyet az önkormányzat olyan értékben, mint amilyenben a helyiségbérlőktől vételár fejében megkapja, felhasználhatja a Vagyonügynökség által áruba bocsátott értékes részvények megvásárlására. Tehát vállalkozhat az önkormányzat, míg a készpénzként befolyó vételárat a lakásalapba kell lekötnie.
– Éppen erről van szó, hogy a lakásalap létrehozását is ellenezték az önkormányzatok és az ellenzéki képviselők nagy része.
– El kell dönteni, hogy milyen célokat akarok egy törvénnyel szolgálni. Lehetetlen helyzet, hogy a teljesen lerobbant házak, lakások tatarozására nincs az önkormányzatnak pénze. Ha a lakások és helyiségek eladásából származó pénzeket az önkormányzat más célokra fordítja, akkor ezt a problémát nem tudjuk megoldani. Ezért a különböző érdekek között kell a parlamentnek egyensúlyozni, minden döntésénél. A lakástörvénynél ez különösen élesen merült fel. Azt hiszem, hogy jól döntött a parlament, amikor a lakásbérlők és a vállalkozók biztonságának érdekét eléje helyezte annak az érdeknek, amely az önkormányzatok korlátozásmentes rendelkezési jogához fűződik.
– A kormány eredeti javaslata az önkormányzatokra bízta volna a lakbér megállapítását, és nem tartalmazott lakbérstopot, továbbá megengedte volna az önkormányzatoknak, hogy meghatározzák, mely lakásokat adják el, melyeket nem. A lakásalap létrehozását is a parlamenti viták jogán szavazta be az Országgyűlés, ugyanúgy, mint a kárpótlási jegy felhasználásának a kiterjesztését. A helyiségekre vonatkozó vételi jog is az Országgyűlés találmánya.
– Valóban így van, és valamit még hozzátennék; a vita utolsó fázisában változtatta meg a kormány a véleményét, és a lakók érdekében az Alkotmányügyi Bizottság álláspontját elfogadva nem engedik az önkormányzati tulajdonú házban lévő tetőtér, padlástér, pince stb. külön eladását. Ezekről a jelenleg közös használatú részekről a majdani társasház tulajdonosai jogosultak dönteni.
– Úgy hírlik, hogy az MDF-frakció hatására változott meg jelentősen a kormány álláspontja.
– Tény, hogy az MDF-frakcióban többször megvitattuk ezt a kérdést, és az MDF képviselői, különösen Salamon László és Sóvágó László jelentős szerepet játszottak a módosításokban. De a koalíció másik két pártja is részt vett a törvény csiszolásában, az utolsó egyeztetésen, ami az MDF frakcióelnöksége és a Belügyminisztérium politikai államtitkára és szakértői között folyt le az elmúlt héten. Ugyancsak ott volt a kisgazda 36-ok frakcióvezetője és a kereszténydemokrata képviselőcsoport megbízottja is.
