Parabola eszpresszó, 1991. március
A kárpótlási törvény parlamenti vitája közben a Magyar Televízióban Orbán Viktorral együtt szerepeltünk. Én érveltem a kárpótlás szükségessége mellett, Orbán pedig képviselte a Fidesz kategorikus álláspontját: a jogtalanul elvett vagyonának kárpótlásaként senkinek semmit sem kell adni.
A vitát követően meghívtam Orbánt a televízió szomszédságában lévő Parabola eszpresszóba, mondván, ideje, hogy viszonozzam a „Fidesz-felest”, amire az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások közben egy alkalommal meghívott. A presszóban immár négyszemközt folytattuk a vitát.
– Hidd el – mondta Orbán –, én valóban úgy gondolom, hogy hülyeséget csináltok, amikor erőltetitek a kárpótlást. Ha végig csináljátok, mindenki rátok fog haragudni. Azok, akik nem kapnak semmit, érthető módon ellenetek lesznek, mert irigylik a többieket. Azok, akik részleges kárpótlást kapnak, mert elvették a vagyonukat, kevesellni fogják azt, és ezért haragszanak majd rátok. Azok pedig – fejezte be az érvelést –, akik licitálhatnak és ennek során kárpótlási jegyeikért esetleg ugyanannyi földet szerezhetnek, mint amennyit elvettek tőlük, azt fogják mondani, hogy olyan macerás az egész, sorba kell állni, és miért nem kapják vissza azt, amit elvettek tőlük.
– Lehet, hogy így lesz, Viktor – feleltem erre –, de nekünk akkor is kötelességünk ezt végig csinálni. Negyven év kommunizmusa után, a kormányzati felelősséget elvállalva, ha már nem tudunk teljes igazságot szolgáltatni azoknak, akik az elmúlt negyven évben kárt szenvedtek, legalább annyit, amennyi az adott helyzetben tőlünk telik, mindenképpen meg kell tennünk akkor is, ha politikai szempontból ezzel többet veszítünk, mint amennyit nyerünk.